Péntek reggel csörög a telefon, Saikat az, aki a cégnél a focidolgokat szokta szervezni. Már éppen megörültem, hogy valami fociesemény közeledik, de hamar kiderült, hogy nem erről van szó, hanem ezúttal futásról.

Az éjszakai maraton pár éves hagyomány a városban (www.toimidnightmarathon.in), és a cégem rendszeres résztvevő. Volt is válogatás cégen belül, de én erre nem jelentkeztem, nem is tudtam volna az egészről, ha Betti pár nappal ezelőt nem említi, hogy lesz futóverseny. Két csapatot nevezett a cég, de persze pár ember kiesett, és Saikat, aki a fociról emlékezett rám (állítólag részben Antti, a nagyfőnök tanácsára, aki viszont nem tudom honnan gondolta, hogy én vagyok a megfelelő ember a feladatra), gondolta, hogy én biztos jól tudnám pótolni az egyik kiesettet. Mivel erre a hétvégre sem terveztünk semmi különöset, hát igent mondtam.

Hamarosan megkaptam az esemény részleteit tartalmazó levelet. Ekkor már sejtettem, hogy hibát követtem el. A regisztráció a versenyre este tíz, a rajt éjjel egy. Vagyis komoly esély van rá, hogy az egész éjszakát a helyszínen kell töltenem. Vissza is hívtam Saikat-ot, hogy jól értettem-e, de sajnos igen, és persze ha már egyszer igent mondtam nem illett visszakozni.

Aznap este lementem a konditerembe, futottam egyet a gépen, mert az elmúlt két hétben a futást, és gyakorlatilag minden fizikai tevékenységet mellőztem részben lustaságból, részben meg valahogy mindig rosszul jött ki a lépés. Ehhez képest egész jól ment a dolog, a gép nem is bírta a tempómat, túlmelegedett, és két kilóméter után át kellett üljek egy biciklire.

Másnap némi önbizalommal vágtam neki az útnak, azt tűztem ki célul, hogy 25 percen belül teljesítsek. A megbeszélt időpontra értem oda, és hamar kiderült, hogy felesleges volt a sietség, mert akkor még csak hárman voltunk. A tízórai regisztrációhoz később kiderült egyáltalán nem kellett személyesen jelen lenni, úgyhogy bőven ráértünk volna később menni. A rendezvény a város másik végén volt, és az volt az elképzelés, hogy az útvonaltó nem messze van a fő helyszín, egy iskola udvara, ide állítottak fel egy színpadot, étkezési lehetőséget, stb. A várakozás óráit elvileg itt lehetett volna kellemesen tölteni. Gyakorlatban az volt a helyzet, hogy ahhoz kevesen voltak, hogy hangulat legyen, viszont ahhoz meg túl hangos volt a zene, hogy beszélgetni lehessen. Szerencsére sikerült elintéznem, hogy elsőként fussak, és ez azzal kecsegtetett, hogy hajnali kettő után nem sokkal már itthon lehetek, és nem kell az egész éjszakát várakozással töltenem. Itt meg kell jegyeznem, hogy nincs nekem bajom az éjszakai rendezvényekkel, de gondolom az lenne a lényeg, hogy jól érezzük magunkat, és erre itt nem nagyon volt lehetőség, legalábbis a verseny kezdetéig semmiképp. Utána persze lehetett drukkolni, de mondjuk, ha én futok utoljára az eredeti terveknek megfelelően, akkor csak mérsékelten tudtam volna lelkesen drukkolni a váltó első 5-6 tagjának. Egy éjszakai focizás akkor már sokkal élvezetesebb lett volna.

Na sebaj, fél egykor Saikat-tal elindultunk a rajthoz, hogy megnézzük, hogy állnak a dolgok. A női váltót sikerült alig tízperces késéssel elindítani, és szóltak, hogy a fiúk is kezdhetnek készülődni. Én neki is vetkőztem, és nekiálltam melegíteni. Hamarosan megkaptam a stafétabotot is, és negyed kettőkor ott álltunk a rajtnál. Na nemcsak mi, akiknek futni kellett, hanem majdnem mindenki, aki ott volt. Szerencsére a rendezők kimazsoltázták a nem odavaló embereket, így végül a rajtvonalnál már csak a nevezett 26 csapat első emberei álltak. És álltak, és álltak. Összesen több, mint negyedóra telt el a bemelegítés, és a start között. Ez pont arra elég, hogy a bemelegítés összességében többet ártott, mint használt. A rajt előtt megfogadtam, hogy nem fogok bedőlni, és elkezdeni sprintelni, mint ahogy vélhetően majdnem mindenki más. Sajnos ezt csak részben tudtam tartani. Sprintelni ugyan nem kezdtem, de az első 500 méteren egy nagyjából 3,5 perc/km-es tempót hoztam, ami messze nem reális nekem. Ehhez még hozzátenném, hogy a pálya első része enyhén meredek volt. Aztán jött a lejtős rész, úgyhogy ezt a tempót majdnem tartottam még egy fél kilométeren át, amikor is éreztem, hogy akkor a legjobb lenne most megállni, mert teljesen megmerevedett a vádlim, és úgy fújtatok, mint egy gőzgép. Próbáltam lassítani, de ilyenkor ez már nem sokat segít, bár itt még mindig több értelme lett volna sokkal lassabban futni, hátha összeáll a mozgásom, de persze közben körülöttem futottak emberek, úgyhogy próbáltam lépést tartani. A vicc az egészben az, hogy a jobb kezemben a stafétabot, a balban meg a gps-es telefonom volt, amit pont azért vittem magammal, hogy kontrolláljam a tempót. Sajnos a telefonra először a már említett 1 km után néztem rá. Nem részletezném a szenvedéseimet. Én még futóversenyen az életben nem álltam meg sétálni, de sajnos visszafelé, amikor a már említett hosszú lejtőn felfelé kellett futni, többször is kénytelen voltam megpihenni. Ha ezt mind figyelembeveszem, akkor a 26 perces idő, és a 7. hely nem is tűnik annyira rossznak, de ha egy korábbi eredményemmel hasonlítom össze, amikor ezen a távon sikerült húsz perc alatt futni (http://www.coolrunning.com/results/01/ma/Jul8_Taketh_set1.shtml), akkor a dolog elég szánalmas.

A végeredményt egyelőre nem tudom, mert Saikat ígérete ellenére nem küldött sms-t a végén. Hamarosan gondolom azért kiderül, és akkor megírom - nem mintha különösebb jelentősége lenne.