Leírok pár nyelvi és nem nyelvi helyi sajátosságot. Szeretném előrebocsájtani, hogy bár amiket leírok mókásnak tűnhetnek, de célom egyáltalán nem a helyi jellegzetességek, és főleg az emberek kicsúfolása. A másság ilyen mértékben talán groteszk, de ez nem minősíti sem az itteni, sem pedig az otthoni állapotokat. Egyszerűen arról van szó, hogy máshogy gondolkoznak az emberek, mást tartanak fontosnak, és bár ennek a pozitív oldala talán nem annyira szembetűnő, bízom benne, hogy lesz alkalmam azt is megtapasztalni.

Szerencsére a legtöbb fejlődő országgal ellentétben Indiában, és különösen Bangalore-ban szinte mindenki tud legalább egy kicsit angolul. Köszönhető ez (és akkor itt saját elméleteim következnek, melyek mindenféle tudományos alapot nélkülöznek) a hosszú angol megszállásnak. Az angolok szerepe amúgy ellentmondásos, mert amellett, hogy egyértelműen megszállók voltak, nagyon sok mindent köszönhet nekik az ország, és talán ők is tudják, hogy az angolok nélkül még a jelenlegi szinten sem lenne az infastruktúrájuk. Sok olyan épület, templom van, melyeket még az angolok építettek, a vasútról nem is beszélve. Szóval az angolok itt voltak jó sokáig, aztán elmentek, de többek között itthagyták a nyelvet is, ami aztán önálló életre kelt, és kialakult a jelenleg beszélt, a hagyományos angol vagy amerikai angolhoz szokott fül számára kicsit nehezen befogadható indiai angol. Az angol azért is tudott talán fennmaradni, mert Indiában állítólag szinte falunként változik a beszélt dialektus, vagy talán maga a nyelv is, méghozzá annyira, hogy meg sem értik egymást a különböző dialektusokat használók. Így aztán jól jött egy olyan nyelv, aminek segítségével a különböző falvakban, tartományokban élők is tudtak egymással kommunikálni, miután a vasút által összeköttetésbe kerültek.

-          Még mikor májusban az interjúkat csináltuk, akkor szembesültünk vele, hogy vannak helyiek, akik a ’t’ hangot úgy ejtik, mint amikor egy dugót húz ki az ember. Utánozni sem tudom, talán csak az ujjam segítségével, de komolyan nagyon hangos. Ez már viszonylag hamar feltűnt, és meg is békéltünk vele, amikor jött egy lány, és rögtön a beszélgetés elején belefutott egy olyan mondatba, amiben volt vagy 4 ilyen hang, amellett, hogy nem volt különösebben hosszú a mondat. Dugók egymás után... Én nem mertem Bencére nézni (vele csináltuk végig a 29 interjút), de ő sem rám. Próbáltam mindenre gondolni, hogy elfojtsam a nevetést. Szegény lánynak nyilván fogalma sem volt, hogy mi a vicces. Persze elnézést kértünk, amikor sikerült kiegyenesíteni az arcunkat, és ismét tudtunk beszélni.

-          Az „itself” szó gyakori, és teljesen indokolatlan használata is nagyon jellegzetes. A következő mókás mondatok születnek: „The canteen is in that building itself”. Vagy akár: „I will contact him now itself”

-          Bár nem helytelen, de mégsem szokásos egy másik visszautalás használata. Bármely, a mondat, vagy szöveg korábbi részében már használt dologra nem névmás segítségével utalnak, hanem a „same” joker-szóval: „I am forwarding you the emails. Please find the needed information in the same.”

-          Érdekes és felesleges adalék a mondatok végén az only, vagy talán a there only kifejezés használata. Néha az ember érteni véli, hogy mit szeretne kifejezni, de alapvetően felesleges: „I will go there only”

-          Az egyik legszembetűnőbb testbeszéd a fej csóválása. A csóválás tengelye a test síkjára merőleges, vagyis ez nagyjából olyan, mint amikor otthon azt akarjuk kifejezni, hogy talán, esetleg, félig-meddig. Most itt az a rész jönne, hogy ezzel szemben itt mit jelent ez a mozdulat, de sajnos annak ellenére, hogy ez egy szinte minden beszélgetésben előkerülő elem, nem tudom pontosan a jelentését. Talán azt jelenti, hogy igen, de egyikünk sem tudja biztosan.

-          Közlekedés, sorbanállás. Szemben azzal, hogy én kifejezetten kellemesen csalódtam az itteni emberekben, mert nagyon kedvesek, és barátságosak, ez leginkább csak az irodai környezetre jellemző. A közlekedés és a tömegben való érvényesülés alapelve az erőszakosság. A legritkább esetben engednek besorolni valakit, az jut előbbre, aki erőszakos, és beteszi a kocsi orrát. Aztán már nem mennek neki egymásnak, de amíg egy kicsi esély is van arra, hogy ki lehet szorítani a másikat, addig próbálkoznak vele. A sorbanállás ugyanígy működik. Múltkor a KFC-ben álltam sorban, és már majdnem sorra kerültem, amikor a mellettem/mögöttem álló srác kért helyettem. Mivel nem volt teljesen egyértelmű, hogy ki volt ott előbb, meg nem is siettem, ezért nem szóltam. Végre megkapott mindent, és ott álltam a pult előtt, amikor a mögöttem álló mellém állt, és amikor a pultnál álló srác felnézett, lazán elkezdte mondani a rendelését. Akkor már szóltam, hogy én voltam itt előbb, de nem zavartatta magát mondta tovább, nem is reagált. Éppen kezdett felmenni a pumpám, amikor a pultos jelezte, hogy én már egy ideje várok, és én jövök.

-          A „nem” itt nem ismert fogalom. Kérhet az ember bármit, a válasz szinte biztos egy „yes sir” lesz. Így történt, hogy amikor májusban itt jártunk, és a reptéren taxiba ültünk, hogy eljussunk a szállodába (ide általában éjjel érkeznek a gépek, úgyhogy ez is valamikor éjjel kettőkor lehetett), akkor a sok jelentkező közül, aki el akart minket vinni, az alapján igyekeztünk választani, hogy tudja-e, hol a szállodánk. A leghangosabb „yes sir” után elindultunk, és beültünk egy rendkívül leszakadt Tata típusú kocsiba. A kocsi kinézetéből sejtettem, hogy nem fogunk sebességi csúcsokat döntögetni, de mégis fura volt, hogy a riksák kétoldalról előzgettek minket. Egyre világosabb lett, hogy a sofőrünknek fogalma sincs, hova megyünk, az út két oldalát kémlelte, és igyekezett rálelni a szállónkra. Két telefonbeszélgetéssel, egy konzultációval a riksásokkal, és fél órával később megérkeztünk a reptértől amúgy kb. 5 perc távolságban lévő szállóba, úgy, hogy közben egy rövid szakaszon a 2x3 sávos osztottpályás úton szemben mentünk a forgalommal.

-          Annak ellenére, hogy a most házasulandó generáció számára még mindig a szülők választják ki az életre szóló társat (arranged marriage), vagyis a randizásnak nincs szerepe a párválasztásban, az indiai férfiak mindig igyekeznek a legtöbbet kihozni magukból. A mellékhelység meglátogatása szinte mindig össze van kötve egy nagyon alapos (értsd: min. 2-3 perc) fésülködéssel, de én már láttam motoron ülő férfit, amint a pirosnál lekapta a bukót, húzott párat a sérón, majd visszavette a sisakot. Érdekes módon ez a cicomázás a nőkre egyáltalán nem jellemző, pontosabban kevésbé nyilvánosan intézik, mert az rajtuk is látszik, hogy adnak a kinézetükre.

-          A testi kontaktust szabályai és határai mások az itteni férfiak számára, mint ahogy azt otthon megszokhattuk. Teljesen megszokott, hogy összeölelkezve megy két férfi az utcán, vagy átkarolják egymást, ami pusztán annyit jelent, hogy nagyon jóban vannak. Ugyanez egy férfi és egy nő között nyilvános helyen nem elfogadott, bár a parkokban azért szerintem egyre több fiatal pár enged meg magának egy ölelést, vagy akár puszit. (Amúgy a homoszexualitást jelenleg még törvény bünteti, bár pont most van szó ennek eltörléséről.)